Vox Cambridge 50 és VOX VT40X tulajdonosok lettünk
2024-05-14 20:23
VIGYÁZAT! Véleményiromány!
Rögtön az elején szeretném leszögezni, hogy ez az írás nem egy teszt, még csak nem is egy klasszikus bemutatóanyag. A születésében közrejátszott az elmúlt néhány év számos jelenségészlelése, a véletlenek együttállása és nem utolsó sorban a megfigyelő (azaz én) súlyosan szubjektív véleménye.
Előzmények:
Amióta az eszemet tudom és gitárt ragadtam, engem is lenyűgözött a híres gitárosok játéka és a jobbnál jobb hangzásaik rajongója lettem. Nyilván, mint a legtöbb gitáros „sorstársam”, én is kutattam és rengeteg időt töltöttem tekergetéssel, hangzásmegfejtéssel. Szerencsémre vagy épp szerencsétlenségemre (ezt nem mindig tudom eldönteni) abban a korban voltam aktív zenész, amikor igazán berobbant a technológiai támogatottság a gitározás világba is. Óriási innovációk láttak napvilágot szinte havonta. Az erősítők, az effektek, a hangfalak, majd az AD/DA konverterek, a fizikai modellezés, a mintavételezés és a legkülönbözőbb technikai és technológiai vívmányok árasztották el az érzékszerveinket. A folyamat igazából soha nem állt le, maximum néha belassult, aztán ismét meglódult, esetleg új platformokat talált magának, mint legutóbb az internet világát, majd mindent mindennel elkezdtek keverni, hogy még innovatívabbnak tűnjön ez az egész.
No, de mit is akarok ebből kihámozni, hiszen NINCS ITT SEMMI LÁTNIVALÓ! Amit eddig leírtam, az mindössze a zanzásított és felületes megfogalmazása mindannak, amit HALADÁSNAK szoktak nevezni. Ha ez nem így zajlana, akkor lehet, hogy még ma is odvas fákat ütögetve zenélnénk. A fejlődés szükségszerű velejárója az életnek. A magam korabeli zenészek (akiknek még forgatta meg a gyomrát és lobogtatta meg a gatyaszárát a térfogatában és tömegében is jól észlelhető gitárcuccok valamelyike) azonban sokszor fanyalogva emlegetik, hogy milyen diszkrét bája van annak, amikor az évtizedes innovációk, a hónapokig tartó editálás/tekergetés végül oda vezet, hogy egy klasszikus és jól ismert gitárhangzáshoz „megszólalásig” hasonlító végeredményt kapunk, s talán kissé gúnyosan hozzáteszik: „nesze semmi, fogd meg jól”. Ez a téma önmagában is megérne egy külön írást, amelyben pró és kontra sorra vehetnénk az érveket és állításokat, azonban most mégiscsak máshonnan kell bejönnünk, mivel valahogy el kell jutnunk az írás apropóját szolgáltató két erősítőhöz.
Mindjárt rá is térek, de előtte még két megfigyelést mindenképp szeretnék megosztani. Az első megfigyelésem nem más, mint az a tény, hogy az elmúlt 20-30 évben csak nagyon ritkán sikerült olyan modellezős, vonalból megszólaltatható eszközökkel előállnia bármilyen gyártónak, amelyeket csak be kellett kapcsolni és különösebb perszonalizálás nélkül azonnal jól és használhatóan működtek volna úgy stúdió, mint koncert vagy otthoni gyakorlás körülményeit biztosítva. (Az utóbbi pár évben azért már vannak nagyon jó cuccok.) A másik észlelésem pedig az, hogy ezzel együtt is már egész generációk nőttek fel (virtuális szobagitárosként) úgy, hogy soha, semmikor „nem dugták” a gitárjaikat hagyományos erősítőbe. Tehát életükben egyszer sem zenéltek még izomból megütött dobbal, „jattosból” megszólaltatott basszusgitárral együtt, miközben alkalmasint évek óta gitároznak. Utóbbi jelenséget testközelből is volt szerencsém megtapasztalni a Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban évről évre alapított 150-180 alkalmi zenekarainak megfigyelése közben.
Ugyanakkor nem szabad összekeverni a dolgokat. A gitárhangzások innovációja nagyon helyes és elkerülhetetlen folyamat. Kimondottan inspiráló, hogy egy kis dobozba vagy egy laptopba 10-20-30-40 vagy a világ összes gitárhangzása begyömöszölhető és kipróbálható. Kiváló minőségű hangfelvételek készíthetők otthoni körülmények között, megkönnyítik és meggyorsítják a dalszerzést, és még sokáig sorolhatnám a megkérdőjelezhetetlen előnyöket. Illetve az érme másik oldalán azt az elkeserítő tényt, hogy az embernek még az ilyen nagyszerű vívmányokból is sikerül kihoznia a lehető legszarabb megfejtést. Nevezetesen azt, hogy otthon egymagában vagy gépekkel közösen zenél ahelyett, hogy a zenélésben talán a legnagyszerűbb részt – a barátsággal és szeretettel teljes közösség építését, a közös nyelv gyakorlását és az ezekkel járó élményeket és boldogságot – választaná.
Na jó, de hogy jön ide a két VOX erősítő? Ráadásul egyik sem mai innováció, hiszen mindkettő korábbi fejlesztés. Akkor miért és miért pont most írok ezekről?
Itt lép be a képbe a véletlen. Magukról az erősítőkről, illetve az őket vezérlő technikai vívmányokról mi is beszámoltunk már akkor, amikor azokat újdonságként bejelentették. Azt sem mondanám, hogy nem próbáltuk és használjuk őket napi szinten a munkánk során, hiszen például egy VOX VT20X teljesít szolgálatot az országjáró Hangszert a kézbe sorozat gitáros szekciójában is. Éppenséggel pont ennek a darabnak a meghibásodása indította el a véletlenek sorozatát, ami végül ahhoz vezetett, hogy megírjam ezt a cikket. A véletlen folyamot most nem írom le részletesen, bár nagyon vicces és nagyon emberi. A lényeg az, hogy a meghibásodott VT20X helyett kaptunk egy eggyel nagyobb cseredarabot... nevezetesen egy VOX VT40X-et. Mivel azonban időben épp két állomás között voltunk, az erősítőt hazahoztam, és a fiam pedig megkérdezte, hogy kipróbálhatja-e? Ezzel beindult a lavina. Szüksége volt némi segítségre az induláskor, így hát mentem segíteni, és elképedve tapasztaltam, hogy az erősítő egészen parádésan teljesít. A következő napokban pedig arra lettem figyelmes, hogy a fiam állandóan gyakorol. Egyszerűen inspirálta ez az új élmény. A helyzet az, hogy valójában őt hallgatva nekem is kedvem támadt, hogy kipróbáljam az erősítőt. No de mégsem vehetem el tőle... hisz hogy nézne ki az, ha egyszerűen azt mondanám, hogy add csak ide, most én jövök. Ezért aztán felhívtam Hajdu Zoli barátomat, aki évtizedek óta a márka hazai forgalmazásával foglalkozik, és elmeséltem neki a történetünket. Ő röhögött egyet és azt mondta, hogy ne ezt próbáld ki, hanem a Vox Cambridge 50-et. Megfogadtam a tanácsát és hazahoztam egyet ebből is. Amikor pedig leültem kipróbálni, szó szerint lehidaltam. Mindennek már lassan egy hónapja és igazából nem sikerült eldöntenem, hogy melyik erősítő tetszik jobban. Illetve nincs is igazi jelentősége, és nem azért, mert felvet a pénz és rögtön rendeltem egy-egy arany kivitelt is mindkettőből, hanem épp az ellenkezője miatt. A cikk címéből kiindulva gondolom, nem szükséges túl nagy fantázia ahhoz, hogy bárki kitalálja a végeredményt. Természetesen mindkét erősítő maradt, de ez azért tudott megtörténni, mert a kettő együtt sem került annyiba (egyébként nagyjából a harmadából jött ki), mint az utoljára (még aktív zenészként) vásárolt erősítőm.
Mielőtt belevágnék a konklúziók fejtegetésébe, illetve annak a felismerésnek (vagy ha úgy jobban tetszik megvilágosodásnak) a magyarázatába, hogy miért is vásároltuk meg ezeket a nagyszerű kis erősítőket, azért néhány mondatban – a tisztesség kedvéért – leírom a két erősítő legfőbb jellemzőit.
Vox Cambridge 50
Ez egy modern modellező erősítő, amelynek apró méreteit meghazudtolja a teljesítménye. A teljesítményleadásának elképesztő intenzitása pedig már-már a fizikai képtelenség kategóriáját súrolja. Elképesztő hangindulás és őrült energia. Nem hiszem, hogy ettől találóbban le tudnám írni a tapasztalt jelenséget. Az erősítő mindössze 45 cm széles, 41 cm magas és 24 cm mély. A súlya pedig nem éri el a 9 kilogrammot. Ezt pedig a felfoghatatlan jelzővel illetném. Minden, amit korábban tapasztaltunk, tudunk vagy képzelünk és hiszünk egy 50 wattos csöves erősítőről (és azért ettől több is... lásd alább), az igaz erre a kis cuccra is. Amikor használom – még egy hónap elteltével is – folyamatosan vigyorgok.
A Nutube vákuumcső és az egy darab Celestion VX12 hangszóró, valamint az erősítőhöz külön tervezett nyitott hátú faláda együttesen kiemelkedővé teszi ezt az erősítőt. Most pedig idézek a leírásából...
„A VET (Virtual Element Technology) a mai napig a legpontosabb erősítő modellezési eljárás. A klasszikus amerikai és brit csöves erősítőkben alkalmazott áramköri elemek alapos elemzésével és a korábban felgyülemlett tapasztalatok alapján megalkotott Cambridge 50 csúcsminősége minden idők legáhítottabb csöves erősítőit idézi!”
FONTOS megjegyeznem, hogy ez a duma nem marketing süketelés, hanem szóról szóra igaz. Van még tovább is...
A direkt kimenetet és a fejhallgató kimenetet kiváló minőségű hangszóró-emulációs áramkör hajtja meg, s ha a fejhallgató kimenethez közvetlenül valamilyen felvevő eszközt csatlakoztatunk, akkor szuper hangfelvétel készítésére is lehetőségünk nyílik.
A VET modellezés hangjain kívül a beépített Nutube kiváló torzítást és kompressziót is biztosít. Ha a Cambridge 50-et a beépített USB-n keresztül összekötjük a számítógépünkkel, akkor az USB felvételi funkció lehetővé teszi a Nutube áramkör által gazdagított gitárhangzás közvetlen számítógépes rögzítését is.
A Tone Room Editor/Librarian szoftver használatával az erősítő modelleket vagy effekteket szerkeszthetjük, és minden paraméterüket pontosan beállíthatjuk. A Re-amping akkor is működik, ha a Cambridge 50 a számítógéphez van csatlakoztatva.
Lehetne még írni számos egyéb szolgáltatását és magasztalni az egyszerű működését, de tényleg nem szeretnék tesztet vagy bemutatót keríteni az írásból, mert az egész innováció szellemisége sokkal inkább lenyűgöző.
VOX VT40X
Tervezéstechnikai értelemben ugyan eltér a Cambridge 50-től, de a vívmányok és fejlesztések éppúgy helyet kaptak ebben az erősítőben is, és pont azt az egészen elképesztő hatékonyságot, szellemiséget hordozza, mint a Cambridge 50.
10 colos hangszóróval, 1 db 12AX7 előfok csővel, hibrid digitális és analóg végerősítővel, valamint a teljesen zárt kialakítás miatt egyedi tervezésű bass-reflex nyílással ez az erősítő is átütő erejű mély hangokkal telített hangzást eredményez. Érzet szempontjából számomra ugyanolyan hihetetlen a megszólaló hangok ereje, jelenléte, mint ahogy azt a másik erősítő esetében korábban ecseteltem. Ebben az esetben elenyészően (1-2 cm) nagyobbak a méretek és 9,5 kilogramm a súlya.
Idemásolok egy rövid specifikációt... aki akarja nézegesse, de nem ez a lényeg:
- A VET-nek (Virtual Elements Technology) köszönhetően valóban fantasztikus hangminőség
- Valvetronix elektroncsöves előerősítők, többfokozatú erősítő áramkörök
- Hibrid digitális és analóg végerősítő
- Kiváló hangminőséget eredményező DSP rendszer
- Különleges formavilág, a kialakításnak köszönhető zengő hangzás
- Tone Room editor/librarian szoftver segítségével könnyen beállíthatók az erősítők és az effektek
- 11 valósághű erősítő modell (A Tone Room szoftver használatakor 20)
- 13 kiváló minőségű effekt
- 33 preset program (A Tone Room szoftver használatakor 60), például híres gitárosok nevével fémjelzett hangszínek
Most pedig nézzük a beígért konklúziót. Ahogy azt a kissé hosszas előzményben részleteztem, nagyon nehéz olyan felszerelést találni, amely tényleg minden az egyben szolgáltatóként működik és valóban képes is kiszolgálni ezeket az igényeket. Persze a két VOX sem ilyen (az a legvalószínűbb, hogy ilyen felszerelés, amely kompromisszummentesen minden igényt képes kielégíteni, még nem is létezik), viszont amennyiben minden tulajdonságukat egyszerre vizsgáljuk, akkor azt kell mondjam, hogy...
1. egyedülállóan sokoldalúak
2. igazán élménygazdag játéklehetőségeket biztosítanak (próba, koncert, stúdió, szobai gyakorlás)
3. gyakorlatilag problémamentesek (szállítás, beüzemelés, ismeretek nélküli használat)
4. kimagaslóan nagyszerű hangzások elérését teszik lehetővé a bekapcsolásukkal egy időben - szintén ismeretek nélkül
5. elérhető áron beszerezhetők
Az elmúlt kicsit több mint négy évtizedben sikerült jó néhány prémium felszerelést begyűjtenem a tekergetős/editálós és a frontális kategóriából is, de ez a két kis erősítő mégis azonnal levett a lábamról. Egyszerűen emlékeztettek arra, hogy miért is kezdtem el zenélni. A kezdetekben egy erősítő, egy hangszer vagy alkalmas volt arra, amit játszani szerettél volna vele, vagy nem. Úgy kellett választani, hogy megfeleljenek az elvárásoknak, de a legtöbbször egészen biztosan a jó választás esetén is kompromisszumokat kellett kötni. Aztán jött a technológiai ugrás és mindenki mindent megpróbált kitekerni. Manapság pedig már nem is kérdéses... mindenki mindent tekerget. Erre itt ez a két kis „olcsó” erősítő, amit bekapcsol az ember, s kis túlzással majdnem mindegy, hol állnak a potméterek, így is vigyorogva minden fontos hangzást azonnal elér. (De ha az a vágya és nem tud élni nélküle, akkor editálgathatja is napestig, csak minek, ha eleve jók a hangzások.)
Szóval a felismerés, vagy ha úgy jobban tetszik, a megvilágosodás lényege mégiscsak az, hogy az ember zenélni vagy tekergetni akar többet. Ahhoz ugyanis, hogy otthon gyakoroljunk kimagasló hangzásokkal, vagy hogy felvételeket készítsünk a saját dalainkhoz, esetleg elugorjunk egy hangos próbára vagy egy klubkoncertre úgy, hogy mindenféle fizikai erőlködés nélkül vigyük a kiváló hangzásunkat magunkkal, ezek az erősítők több mint alkalmasak, ugyanis egyszerűen kiválóak ezekre a feladatokra. Ezért aztán maradnak velünk, mint a vigyor az arcunkon minden alkalommal, amikor bekapcsoljuk őket.
Aki nem hiszi, járjon utána...
Üdvözlettel: Andrásik Remo
