Korg Wavestate SE és Wavestate MKII, avagy egy fact-check nem csinál nyarat, első benyomások a második kiadásra
2024-02-21 10:33
Amikor tudomásomra jutott, hogy célegyenesben a Korg Wavestate újabb, MKII és SE és Platinum változatainak kiadása, én már több mint másfél éve tulajdonoltam, laktam és rajongtam (mint ekkor kiderült) első generációs Wavestate-emért. Amint lehetőségem nyílt rá, testközelből hajoltam az új kiadások fölébe, tapogattam a sok tapasztalat szülte várakozással és a kérdéssel: lett-e olyan a „kifejlett” Wavestate SE, mint amilyenné a hangszer koncepciója, hangja, tudása, sokszínűségében rejlő lehetőségei és persze a billentyűsök igényei eleve rendelték? Mivégre a 37 billentyűs MKII-es kiadás?
Életem első saját Korgja a Wavestate (első kiadás) lett; előtte már ismertem idősb felmenőjét, a Korg Wavestationt (szül.: 1991.), amihez egy session-munka közben volt szerencsém. Megvolt a zenekarnak az eredeti Wavestation, valamint a korabeli felvételen megszólaló hangszínek is feltöltve, így tényleg ugyanaz szólhatott, mint régen (amikor minden jobb volt). Az ikonikus (magammal fogadtam, hogy ezt a semmirekellő jelzőt papírra vetem, hátha ezzel az eltűnésig devalválom), de inkább zseniális Korg Wavestationt egyébiránt már majdnem mindenki hallotta, csak maximum nem tud róla: rengeteg világsláger inspirálásáért, megszólalásáért, „A és B” kategóriás 90-es évekbeli akciófilmek vészjóslásaiért felelős, az értő fülek számára egyedi karakterű, összetéveszthetetlen, gazdag, ritmikus textúrákat, néhol alattomban fura poliritmikus groove-okat, staccatokkal szép szellősen szurkálgató pluck-hangokat, megnyugtatón pulzáló, ugyanakkor magasban csillagszórós padokat és akár ezek elegyét szólaltatta meg. A Wavestation elnevezés pedig arra utal, hogy különböző hullámformák szekvenciáiból, azok váltakozásából, egymásba úsztatásából lehet komplex ritmikus hangzásokat életre hívni, tehát nem workstation. Ennek a koncepciónak a 21. századi felturbózott, minden elemében túlszárnyalt örököse a Korg Wavestate, ami először csak 37 billentyűs változatban jelent meg, hát ilyet vettem.
Miért a Wavestate? Nagyon rugalmas, modern hangú, sok modulációra képes, sok értelmes kontrollerrel rendelkező, valóban inspiráló és egyben előremutató fejtörésekre késztető, könnyen nevelhető, de koncerten azonnal reagáló hangszert kerestem. Ami képes tempo tap-re és ritmizálni is akár hangszíneivel vagy modulátoraival, legyen valahogy képes generatív szekvenciák megszólaltatására is. És nyilván szembejött a világhálón a Korg Wavestate mint újdonság és csodabogár a NAMM 2020-on. Videók, hangdemók átfülelése, cikkek olvasgatása (a fejben már natív futó natural intelligence – józan paraszti edition és exsaleses tapasztalati adatbázis alapú nettó marketingszöveg-szűrővel, remények és korlátok analízissel), aztán specifikációböngészés, kommentverdiktszortírozás zajlott, ezekből mind az derült ki, hogy a Wavestate kanyarog a meg nem értettséggel kikövezett siker felé, ami számomra imponált. Ne feledjük, hogy a Wavestate a koronavírus világjárvány alatt „sok Charybdis közt, sok ezer veszélyben” igyekezett népszerű és elterjedt szintetizátorrá lenni a gyorsan átalakuló piaci, kommunikációs és gyártási alapanyaghiányos viszonyok között. Többek között ez a siker és hiány is indokolhatja a 37 billentyűs Wavestate MKII megjelenését, és a Wavestate SE késleltetett életre keltét, de erről később.
Mire használom? A színpadi működésre nincs konyhakész hangszer, popzene, zenekarral megszólaló programzene esetében dalonként kell felépíteni a szintik funkcióit (lásd még session-billentyűsök sorstragédiáit: órányi programozás három és fél percért, 52 dalos életművek elsajátítása két beugrás erejéig). Amíg a „zongora-rócc-hemond-szőnyeg” hangkészlet esik, ahogy puffan (csak játszani kell tudni), addig nincs sok dolog a hangszínprogramozással, erre vannak már nagyon jó, ún. színpadi szintetizátorok. Ha van “hádé” (hard disk, háttérsávok) még jobb, marad egy csomó idő játék mellett „a szépülve múló jövőn merengeni”. De ha szükséges mégis maga az ember mint 10 hangig polifón bioszekvenszer és főemlős, akkor a „második szinti – dilemma” több fejtörést okoz. Szűkösségek: anyagi javak, hely, teherbírás, színpadon használható csatornák száma / humán-erőforrás türelme („Mér’ nem elég neked egy szinti?”). Dilemmák: analóg (monofón?), virtuál-analóg („Eh, a negyedik dalban van „az” a minta…), workstation („Aggodalom van a miuccánkba’”), univerzális-e eléggé a hangszer („Most tényleg töröksíp van ebbe’ a számba’, bal kéznél meg pad?”) és a billentyűszám…stb. Ezek ismeretében, és mert nagyon hiányzott valami új karakter, hangszer, illetve volt kilátásban olyan session-munka, amire jó megoldás lehet a Wavestate, megvettem végül kipróbálás nélkül. (A sales-es a legműveltebb impulzusvásárló.)
Igaz a mondás: „Mutasd a preset, megmondom, ki vagy!”. A Wavestate-em vásárlás utáni autóból kipattanást követően alig ért át velem dobozában leendő otthonába, hogy 13 perc múlva már bekapcsolt állapotban legyen, s fülesben szünetmentes „játék és muzsika három órában” közben rájöjjek: ha ezt a sok funkciót nem kell egyszerre és örökké és csak így, hanem simán lehet céllal és könnyen használni, akkor „this is the beginning of a beautiful friendship”. Spolier: Lehet céllal és könnyen használni. Én első sorban négy part multisample alapú szintiként használom a Wavestate-et (A, B, C, D – külön MIDI csatornákon, ha kell, vagy egyben) színpadon többnyire egy másik, 73 billentyűs aftertouchos hangszerrel összemidizve. A gyakorlatban négy külön szinti (A-B-C-D), saját programjukkal, effektjeikkel, szűrőjükkel, arpeggiatorral, kontrollerbeállításokkal, ezek képesek split/layer megszólalni, hangerőarányokkal, panorámával, saját midi csatornával stb. A Wavestate a napi rutinra „butítva” is egy nagyon kezes, sokfunkciós, friss hangú, modern szinti. Kísérletezésre is tökéletes, vannak random és valószínűséggenerátorai és dedikált gomb random program- és performance „készítéshez”.
Az alap használat tapasztalatairól slágvortokban. Tekintve, hogy mindegyik Wavestate ugyanaz az architektúra, és csak „polifóniatűrésben” térnek el némileg egymástól, mindre igaz a fentebb s alább írt, a hangkeltőre vonatkozó összes általános jellemző. Példánkban az „A” – első part, slot, ahogy tetszik, „szintiagy” – aktív, mehet a multisample keresés (kategória alapján is lehet), végigtekerget (igen, egyből tölti, lehet próbálgatni közben), belehallgat, kiválaszt. A hangkészletről: nagy meglepetést okozott, hogy mindegy milyen stílust kell játszani, mindegy milyen hangszínt kerestem, szinte biztos, hogy megtalálható volt az alapminták között! Minden fontos hullámforma elérhető, a modulációk sokféleségének és a szemtelenül egyedi, nagyon kreatív és teljeskörűen paraméterezhető effekteknek köszönhetően egyszerűen „kitekerhető” belőle akár akusztikus, közismerten népszerű vagy teljesen modern, komplex hangszín, ami felmerülhet. Tökéletes kiegészítő hangszerként („második-szintiként”) is funkcionál. De visszatérve: az így betöltött mintasor egy nyers multisample billentyűkre kiosztva. Első és legfontosabb, burkológörbe beállítása a hangszín sajátosságainak megfelelőre, és ha kell a velocity-érzékenység belövése 100-as %-os skálán, ez a felületen potikkal megoldható. Pipa, ez megvan, baj nem lehet. Effektek, szűrőkiválasztás (a Polysix és MS-20 szűrők nagyon jó emulációk, de a szabadon konfigurálható multiszűrővel sem lehet eleget játszani), beállítás, monofón vagy polifón mód, portamento, LFO-k, tempo sync stb. Szépen egyre mélyebben lehet finomítgatni, az alapfunkciókat simán lehet vezérelni a kezelőfelületről, mindegyikhez van poti, és a „shift” használatát is kék színnel jelölik, ahol releváns. Teljesen áttekinthető, és minden kézre esik. Lehet a kiindulás nem multisample, hanem wave-szekvencia is. A wave-szekvencia nemcsak arra jó, hogy hang leütésre nekilóduljon kattogni, szeletelni, ritmizálni, hanem a sorban levő hangminták között tud váltani (hangmagasság, velocity, potméter), értékeinek megfelelően indítja el a megfelelő mintát, tehát lehet több rétegű velocity-layert készíteni (erről, mint mindenről van videó a youtube-on). A felépítésről pár szó: mind a négy „független” partnak saját élő előadást támogató kontrollerei vannak. Középen: külön szekció a hangszínválasztáshoz, jobb kéznél: az effektekhez két poti, külön szekció a szűrőnek, a burkológörbének, az LFO-nak, a wave-szekvenszer lépéseihez (itt van a Setlist gyorselérés is). Bal kéznél lehet ki- bekapcsolgatni a négy partot (A, B, C, D), itt van a wave-szekvenszer lane beállításának szekciója, az arpeggiatornak (hold funkcióval) és nyolc programozható poti (az egész performance-ra és választhatóan az aktív partra kihatóan).
Mindennek, aminek valóban kell játék közben, annak kontrollere, potmétere, kapcsolója van, aminek nincs, arra ott a MOD+ (kontroller) paraméterhez rendelés trükkje fél percben, de nyilván tanácsos előre kényelmesíteni a hangszert. A komplexitás a moduláció sokrétűségeiben rejlik, érdemes a tervezetthez hasonló performance-ból kiindulni, sőt, itt a zseniális Wavestate Editor/Librarian szoftver használata is sokat könnyít és nagyon tanulságos, áttekinthető és „vezeti a szemet”, lehet tippeket látni modulációs mátrixok használatára is). Minden elnevezhető, elmenthető és a set list 4 bank * 16 performance gombnyomásra előhívható.
„Mit adtak nekünk a rómaiak”, avagy „mi kerül ezen a fotelon 7200.- forintba?”
Vagyis: mi a fejlesztés, mi indokolja a Wavestate vonal újdonságait? Minden szónikus képességéről az általam is belakott Wavestate első, 37 billentyűs verziójának, szinte csak elragadtatással tudok szólni, bár elfogulatlan (vagy bárzongorista) lennék. Vannak kényszerből és szerelemből átmenetileg szépen palástolható hátrányok, de be kellett ismernem: minden nagyon szuper, de színpadon vagy teljes értékű hangszeres játék közben valamiért ez a formátum cseppet sem kényelmes. Milyen állványra tegyem (rövid), nem fér el egy önmagára valamelyest is igényes, két kézzel lerakott harmónia a 37 billentyűn, a split lehetőségek sem voltak különösebben értelmezhetők ebben a fizikai méretben, így maradt a midizés, ahhoz kábel, plusz programozás kell a vezérlő keyboardon, ami megéri a fáradságot, de nem komfortos.
És ezért zengett öblös „navégre”, a Wavestate SE megjelenése felett érzett örömömben, mert sok problémára megoldást adott: öt oktáv, tényleg nagyon jó szintimechanika aftertouch-csal, valódi kiterjedés, a hangszer fejlettségéhez és komolyságához mérten szép fémház, fém potikkal. Tapintásra és látványra is utolérte a küllem a tartalmat, időtálló szintetizátor benyomását kelti azonnal, nem szorul a fenti magyarázatokra. Nagyon nagy űrt hagyott volna, ha ezzel a verzióval adós maradt volna a gyártó. Ugyanazt éreztem most, 2023-ban, mint amikor tizenévesen sóvárogtam Korg feliratú szintit látva színpadon vagy koncertfelvételen a kilencvenes években. Ha a kényelmet említjük: nagyon fontos, hogy a polifónia a Wavestate SE (-tében, értik?! Ez szenzációs!) alatt 120 sztereó hang egyidejűleg, de valójában, mivel egy adott processzor-erőforrást allokálgat dinamikusan, abban mutatkozik meg, hogy mindig érezteti: „nyugi, van még tartalék”. Nem fullad, a hangelvágásmentes performance váltásoknál sokkal több elemet tud tovább vinni, megszólaltatva hagyni. Képes kiszolgálni az öt oktáv adta lehetőségeket megszólalásban is. Ehelyütt kiemelendő az aftertouch a Wavestate SE-ben. Eleve a megszólaláskor például monumentális, folyamatosan mozgásban lévő pad vagy himnikus klasszikus nagyzenekari hangszínkombó esetén antropomorf mindenségnek érzi magát a billentyűs már egy random, széles harmónia lerakásakor is, de az aftertouch jó funkciókkal (ilyen az új performance-okban eleve sok van) párosítva még azt is elhiheti, hogy milyen nagyszerű Önnmaga is, hogy pont ezt és pont így akarta, hogy történjék a hanggal. És nyilván az aftertouch-hoz is majd’ minden paraméter hozzárendelhető egyszerűen. Ennél a billentyűszámnál nyer értelmet a split funkció is végre, felosztható a négy szintimotor között is akár négyfelé (programozható fade is van, hogy némi áttűnéssel szólaljanak meg egymás után a felosztott hangszínek). Amiről nem esett szó, de a legfeltűnőbb, a Wavestation vérvonalból megmaradt vektor-joystick, mindegyik változaton rendkívül hasznos kontroller, a 61 billentyűsökön pedig kifejezetten jó helyen is van (és menő).
A szintén egyidőben most megjelent Wavestate MKII nem várt újdonság, ez az eredeti 37 billentyűs Wavestate új, 92 hang polifóniájú (nagyobb processzorteljesítményű), néhány külső szépítést kiérdemelt verziója, ebben nincs aftertouch. Az MKII egy az egyben fel is váltja az első Wavestate-et.
A három új megjelent Korg Wavestate (MKII, SE, és Platinum) - értelmezésem szerint - egyedfejlődéssel egybekötött profiltisztítás eredményei, szélesebb közönség igényeit figyelembe véve. A Wavestate MKII tehát egy „desktop” szinti, sound designhoz, live setupokba, stúdiókba, tudásában megegyezik a korábbival és a nagyobbakkal is. (Ezen megállapítás körvonalazódásakor jöttem rá, hogy „desktop” szintetizátorba szerettem bele az első kiadásnál – skandallum! Mentségemre: nem jött ki más változatban egészen idáig.)
A Wavestate SE pedig a klasszikus öt oktávos szintetizátor, ehhez méltó méretben és megjelenéssel (sőt, szép kemény tok is jár hozzá) koncertekre, stúdiókba, mindenhová, ahol számít a küllem és funkciója van a méretnek. A Korg Wavestate Platinum verziója pedig limitált kiadású SE egyedi ezüstös színben. Az csak hab a tortán, hogy megvásárlásával jön a szokásos szoftvercsomag, Izotope Ozone Elements, szoftverszintik, egyebek. De a pluginként is működő Wavestate Native szoftverszinti teljes verziójára is lehet crossgradelni.
Összegezve csak javallani tudom mindenkinek a kipróbálást: a Korg Wavestate (mindegyik verzióban) kitűnő, élmény alapú terápiás eszköz, egyben életkedv és zeneirányú kreativitás-stimuláns akár kezdő stádiumú „sound design” -kiégés azonnali enyhítésére, „preset-irritáció” tünetmentes kezelésére, menükben turkálás okozta türelemszöveti ekcéma, kontrollerhiányos színpadi klausztrofóbia, alkotói fantáziaszűkület ellen. És egy nagyon komoly tudású modern szintetizátor.
Horváth Bálint
